Rövid történelmi kalauzt próbálok írni Felsőpetény község életéről. Időben visszaszállunk a még régebbi múltba, hogy felidézzük a régi embereknek, hajdan élt, ma már ismeretlen családoknak életét, sorsát.
Őseink is itt éltek — e tájon, sokan az írott emlékek határán is jóval túl, néha csupán egy-egy kődarabot vagy cserépdarabot hagyva meg ‘olvasókönyvül’ a múltból.
Írásom nem költött. Mondanivalóm csak néhány idézet abból a sok-sok, több száznál is több oldalnyi, gépelt, s részben könyvbe kötött írásból, melyet a múlt történetéből, múltban itt élt hittestvéreink helyzetéről írok, melyet kimeríteni ily rövid írásban nem lehet, mint ahogy ez egy csöpp a tenger vizéből, abból a tengerből, melynek neve: Több száz év, évtized.
Jegyzeteimet ifjú koromtól kezdve folytatom, sok-sok embert, lelkészt, tanítót, köztük felekezeti hovatartozás nélkül még püspököt is felkerestem, kértem adatszolgáltatásra. De nem hagytam figyelmen kívül az egyszerű munkásokat, földműveseket sem, ifjakat és időseket egyaránt. — Levéltárak, múzeumok, könyvtárak esetenként molyrágta poros irataiból is sokat merítettem s megörökítettem a mindenkori napi eseményekből, életek, sorsok, időszakok történelmi napi eseményeiből, köztük háborús események, önkéntes kitelepítések, vagy egy-egy vallási jellegű helyi eseményekről.
Nógrád megye, köztük Felsőpetény történetéről pár gondolatban:
Drégely vára, 1552. körül (július 8-án). Márton, az orosz pap, akit Ádáz Ali küldött követül az elszánt, nemes vitéz Szondi Györgyhöz, Drégelyvár parasztszármazású kapitányához, hogy adja meg magát:
Szondinak 146 embere, Alinak viszont 12 000 katonája volt. (Arany János írt erről az eseményről, melyet idézni nem lehet ily rövid írásban. A két apród, a két honti gyermek Libárdy és Sebestyén fiú.) Szondy sírja a monda szerint a vártól keletre emelkedő 271 méter magas ún. Aranydomb hegyen van.
Balassagyarmat 1663-ban lett lerombolva, Köpröli pasa által. (A várból egy pár kő maradt meg az utókornak, mely ma a Bástya u. 8. szám alatti udvarban állítólag még létezik.)
Régen a megye székhelye Fülek volt, majd Szécsényről és Szügyről irányították. Csak 1790-ben lett a megye székhelye, melyet 1950-ben Salgótarjánba tették át.
A Felsőpetényt birtokló nemes és földesúri, gazdálkodó családokat megnevezni most mellőzöm, tekintettel arra, hogy gyülekezet régmúltjáról lévén szó bevezető soraimban:
A felsőpetényi evangélikus egyház a bánki evangélikus egyház filiája volt. (Több adat ott található.) 1783-ban anyaegyházzá alakult. Templomunk 1784-ben épült.
1809. június 8-án egy hatalmas felhőszakadás 37 lakóházat pusztított el, és meghalt annak következtében 5 fő. Sokan ekkor elköltöztek. Az 1914-1918-as ún. I. világháborúban 24 fő hősi halált szenvedett. Templomunk akkori harangját — mely 222 kilós volt —, valamint az orgonasípokat háborús, hadicélokra elvitték. Az I. világháború során gyülekezetünk élete is meggyengült, 28 fő a hívek közül az akkoriban alakuló baptista gyülekezetbe tért át.
A templom hossza 17 m, szélessége 7,87 m, magassága 5 m. Épült egy másik adat szerint: 1784-ben, javíttatott és cseréppel fedetett be 1894-ben. Az orgonát 1911-ben 2500 korona értékben vette az egyház (gyülekezetünk). A torony magassága 15 m. A bejárat felett, melyre még ifjúkoromból jól emlékszem, s jegyeztem fel, 1820-as évszám volt kiírva.
A toronyban két harang lakik — amint azt napjainkban a rádióban is, amikor az ország egy-egy részén megszólal egy-egy gyülekezet harangja, mondják. A nagyobbikat 1922-ben, 149 600 korona értékben vette az egyház. Súlya 211,5 kg. Felirata: „Az ég és a föld elmúlik, de Istennek beszéde megmarad örökké.” A harangot a hívek buzgóságából és gróf Almássy Imre áldozatkészségéből öntötte Slezák László harangöntő Budapesten. A másik, kisebb harang kb. 100 kg. Öntötte Schandt Antal Pesten, 1858-ban.
Gyülekezetünk birtokában van — jegyzetem szerint — 3 db kehely. A legrégibb rézből készült, ezüst díszítéssel, „CURAT PRO ECCL: F: PETIN P: t: R: D: SAM: FABRI. ANNO D: 1730” felírással. A másik kehely aranyozott ezüstből készült (súlya 52 deka), „A ref. 400 éves jub. emlékére Benyusovits István közs. biró és családja 1917 Sztik Gusztáv lelkész idejében” felírással. A harmadik ezüstből készült (súlya 17 dekagramm) — „Szenvedők vigasza — hivők üdvössége.” és „1913. a lelkész ajándéka.” felírással. (A jelenleg használt ezüstkehely felirata: „1953-1971 Záborszky Csaba”, súlya kb. 27 dkg. [SzT])
Az egyháznak akkoriban 31 kh. földje, erdeje volt — melyet a lelkész és tanítója hasznosított. A régi, ún. evangélikus temető 2 kh. 1423 n.öl. Egyházunk akkori felügyelője Prónai József romhányi földbirtokos volt.
Felsőpetény község hajdani lakói szerbek voltak — levéltári adatok szerint —, azután református magyarok. A török hódoltság után Trencsény vármegyéből települtek le szlovák evangélikusok a vidékre. Felsőpetény 1783-ig Bánk község leányegyháza volt. Földesurai és a szomszédos Alsópetény földesurai erős katolikus vallásúak voltak, mindent elkövettek, hogy a lutheránusokat elnyomják. Az akkori bánki birtokosok is együttes erővel akarták az evangélikus bánki papot elűzni. S mikor ez nem sikerült, akkor legalább a felsőpetényi leányegyházat akarták megsemmisíteni. Ebben élen járt Werbőczy, a híres ún. Triparticum (Hármaskönyv) szerzője, mint földbirtokos és több más országos hatáskörű hatalmasság. Híres törvényének eredeti példányát — melyet ma a debreceni könyvtár őriz — közel két-három héten át tanulmányoztam, s jegyzetet készítettem belőle. Kutattam, vágyódtam a régmúlt idő községünket is birtokló urairól, lakosság, hitünk őseinek sorsáról.
A helytartótanács 1754. évi rendelete alapján községünk akkori jegyzőjét és tanítóját, aki egyben gyülekezetünk kántora is volt, megfosztani rendelte el, megfosztani kívánta tisztségéből. Ok: „Mivel prédikál, igét olvas és temet.” Őfelsége elrendeli, ha az illető nem nemes, azonnali hatállyal el kell mozdítani, ha nemes, akkor meg kell idézni, stb. stb. … A papra nézve, a veleszületett kegyelemnél fogva a megyegyűlés komolyan intse meg.
Gyülekezetünk élete, vezetői ellen az aknamunka tovább folytatódott. Bánki iratok szerint Mária Teréziától azt kérte Kelisch Sámuel (Jeszenszky rokonság), hogy a felsőpetényi határt az akkori urak egymás közt osszák szét. Több, a birtokvitákra kiterjedő események, javaslatok, kérelmek zajlottak — melyet zömében az akkori nőtincsi plébánia javára ítélve javasoltak, hogy lehetetlenné tegyék a felsőpetényi evangélikus gyülekezet sorsát.
Gyülekezetünk akkori vezetése, lelkésze folyamodvánnyal élt azzal a céllal, hogy mentsék fel azon kötelezettség alól, mely szerint ne szükségeltessék azon előírás, miszerint a nőtincsi plébánosnak tartozik bejelenteni egy-egy egyházi anyakönyvezést (1781).
A vanyarci evangélikus pappal is tanácskozási szinten bírtak ekkor elődeink. — 1782-ben Cserszánszky szuperintendenshez és Prónay Pál esperes felügyelőhöz folyamodtak anyásítás végett. Kérték, adjanak külön lelki vezetőt, elbírják tartani, templomukat, mely az akkori Podmaniczky telken volt, s melléje lelkészlakást, gazdasági épületeket építenek.
Bár a felsőpetényi evangélikus gyülekezet önálló vallásgyakorlását 1783-ban elnyerte, a nőtincsi plébános még 1785-ben is ragaszkodott a néki járó úgynevezett palástdíjhoz — melyet ezután a helytartótanács még ez évben kiadott rendelete alapján végleg megszüntetett. Első hivatalos lelkészünk: 1784-ben Lovcsányi György. 1819-től Vladár Sámuel, aki zenét és festészetet is tanított. Itt halt meg 1854-ben.
Iskolája a gyülekezetnek már 1779-ben is volt. Ekkor tanítója Balla József volt, 1789-1824-ig Eger Pál. Az 1825-38 közötti időszakról nem találtam adatot. 1839-1849-ig nemes Vidovszky András jegyző és tanító munkálkodott itt, aki egyben a gyülekezet kántora is volt. Az 1848/49-es szabadságharcban mint tartalékos tiszt harcolt, s annak leverése után perbe fogták, meghurcolták, s meghalt. Vidovszky András dédnagyapám volt, aki 1805-ben, a mai Szlovákia területén született, s mint végzett jegyző, tanító, pályázat útján került községünkbe. Utána veje, Uliha József, mintegy 40 évig volt tanító, nevük a Nógrád megyei tanítók névjegyzékében jelentős helyen szerepel.
Községünket 1944. szeptember 12-én éjjel, késő esti órákban bombatámadás érte. 7 db bomba esett le, melynek áldozata lett Alföldi Anna evangélikus vallású leány. A II. világháború idején Felsőpetény községből 90 főt hívtak be katonai, háborús, stb. szolgálatra, közülük 29 fő volt hadifogságban, és 10 fő halt meg, céltalan, igazságtalan háborúban. 1948-ban mintegy 168 személy önként kitelepült Szlovákiába, jobb sors, jobbnak vélt körülmények vágya miatt, de sok volt utána a honvágy is…
A mai, úgynevezett régi katolikus temetőben van egy kereszt, melyet 1702-ben Gáspár József katolikus lelkész áldott meg, s ezen kereszt az akkor még romjaiban is létező templom szomszédságában volt, amit ma pusztatemplomnak nevez a község lakossága, a falu több századon át a mai pázsitföldek területén, környékén terült el.
Erős vár a mi Istenünk!
Felsőpetény, 2004. január 24-én
Vidovszky András (1929) írása alapján
(szerkesztve, pontosítva)